NyelviskolÁNk minden szempontbÓl a hallgatÓk igÉnyeihez igazodik.
Tanáraink a hallgatók nyelvi szükségleteit veszik tekintetbe, így nem a hallgatóknak kell elképzeléseiket a tanári programhoz igazítaniuk. A tapasztalati tanulás hívei vagyunk, ezért a tananyagot körültekintően választjuk ki a tanulók elvárásai szerint. Az órák testre szabottak, mivel nem látjuk értelmét, hogy a tanulók számukra szükségtelen információk megtanulására fordítsák értékes idejüket. Szerintünk a nyelv csupán eszköz, de rendkívül fontos eszköz a hatékony kommunikációhoz.
Az ezközt mi adjuk, a tehetséget Ön.
A csoportlétszám nálunk legfeljebb hat fő, ezzel is biztosítva a hatékony kommunikáció lehetőségét, és azt, hogy minden résztvevőre elegendő figyelem jusson. Ez szemben áll a legtöbb nyelviskola gyakorlatával, amelyek 6-8 fős létszám alatt nem is indítják meg a tanfolyamot.
Tanfolyamaink testre szabottak, így a résztvevők a nyelvnek azt a részét tanulják, amelyre valóban szükségük van, hogy elérjék céljukat.
Módszereink lehetővé teszik hallgatóink számára, hogy valamennyi nyelvi alapkészséget, így a beszédet, hallás utáni szövegértést, olvasást és írást egyidejűleg fejlesszék, és így komoly fejlődést érjenek el az általános kommunikáció terén. Céges tanfolyamoknál a tananyagot az ügyfél profiljának és elvárásainak megfelelően alakítjuk ki.
Tanáraink szigorú felvételi eljáráson esnek át. Munkatársainktól elvárjuk, hogy a lehető legjobb képesítéssel és megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkezzenek.